/ a cím csak annak mond bármit is, aki emlékszik még erre a Névtelen Nulla számra :)  /

eltűnésünk részint köszönhető a lustaságomnak, másrészt talán nem négyhavonta kéne többszáz képet előhívatnom, és akkor Füli fotós babanaplójával is gyorsabban haladnék...  / merthogy a fotók mellé kézzel is odavésem a fontos információkat,  sajátos kis történeteit.  valahogy csak összeáll majd számára  a kép, milyen is volt a gyerekkora /

gyermek szuperül van,  a délelőttöket rendszerint kinn töltjük, a kert már csacsragy, Füli minden nap kétszer végigmegy rajta a partfissal, csak úgy ragyog az a fű....    benti partfis volt  a nyomorult, de már lemondtam róla. lenyúlta ezt is . / lassan már locsolókannám se lesz  /

kisfelségnek azóta előtört a kilencedik foga,  ezt  csak onnan tudtam meg, hogy míg tegnap kiabált velem egy sort, elővillant valami fehérség  onnan hátulról, a mély hangok mellől.  már napok óta alig eszik, véres verítékkel tuszkolok le a torkán egy pár falatot.  / a kenyérsercli, meg az alma mindig megy, de azon csak nem élhet egész nap  / gondolom, a foga miatt is étvágytalan  , meg  egyébként is állandóan van valami fontos játszanivalója,  nem ér ő rá holmi falatkatonákkal bíbelődni!

etetni képtelenség, tök önálló, ehhez  foggal- körömmel  ragaszkodik is.  igen ám, de a vajas, csuszpájzos falatokhoz  meg nem hajlandó hozzányúlni   / bezzeg , ha sárban kell dagonyáznia, az menne a bestiának /  úgyhogy a vajas kenyeret például bundás galacsinnak álcázva hajlandó csak megfogni, mert úgy nem kenőcsös, és az íze is oké.

játék terén mostanában az autók a menők   , hűvös halomba hurcolja őket, és boldogan tologat. / a Koppánytól kapott kamion a szíve csücske most, igaz, már nem lendkerekes, de még egyben van !  köszönjük!  :)  /

egyébként meg Csajkovszkijra alszik, és folyamatosan dünnyög , meg énekelget.  a hiszti , mint jelenség nem szűnt meg, legfeljebb én lettem keményebb,   már fel sem veszem, ha földhöz vágja magát,  szó nélkül vágom be  az ordító gyereket a kiságyba.  / brutál erős akarata van, én meg nem mindig egyezkedem  /  tényleg meg lehet szokni, de szívesen lemondanék róla....

 

 

Szerző: durcka  2009.04.20. 15:27 Szólj hozzá!

Címkék: sorozatok hiszti kertészkedés favijáték

A bejegyzés trackback címe:

https://fulianyublogja.blog.hu/api/trackback/id/tr271076169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása