erről szólnak most  a napok. tegnap volt az első szülői  / majd három órás / szeptember 1- től megyünk beszoktatásra, megvan a lajstrom, hogy miket kell beszerezni addig. már nincs sok időnk...  nagyon aranyos a kis  csapat , helyesek az anyuk és a babák is. 

a keddi mulatság az eső miatt elmaradt, de ma végre szánsájn, úgyogy mehettünk garázdálkodni megint. 

a múlt csütörtöki nap kissé lelombozott, megverték a fiamat a NAGYOK.  meg lelökték a motorról.  meg elvették tőle a játékokat.  és közölték, hogy ők utálják a kicsiket. hurrá!  mindegy, mert ők viszont elmennek már oviba, úgyhogy az elkövetkezendő két évben nem lesznek láb alatt  ....  Füli csak állt és nem értette, hogy verik. fogalma nem volt róla, hogy mi ez, és miért. azt már zokon vette, hogy kiabáltak vele, és lelökték a motorról, amin ült.  ebből lett is ordítás, rettentően elszomorodott.  én meg csak álltam ott, vígasztaltam, és majd meghasadt a szívem érte.  lesznek még ilyen csaták, és meg kell vívnia a kis harcait. kemény lesz.  

egyszer  ma is rohantam arra hátra , hogy sírás van, de láttam, hogy a verekedős kisfiú is sír, tehát valamilyen szinten csak megtorolta a sérelmeket.   és randa dolog, de ennek mocskosul örültem. ismerem a temperamentumát, veredős úgysem lesz... 

a mai második ordítás már azért tört ki, mert haza kellett hoznom, ő pedig maradt volna még. egyébként szépen eljátszott,  homokozott, mocizott, tologatott ezt- azt, labdázott, immáron gyerkőcökkel is próbált kommunikálni, osztozott a játékokon, nem volt hiszti ma sem abból, hogy enyém - tiéd.  ha baja van, segítséget kér. ha nem tőlem, akkor bölcsis nénitől, mutogat, magyaráz, hogy mit szeretne.  zömmel még mindig a gyerkőcök mellett játszik, de a múlt heti lelökdösős eset után már ez is nagy megkönnyebbülés volt. csütörtökön ugyanis kizárólag  egyedül játszott, és mindig oda ment,  ahol nem voltak gyerekek még a környéken sem... féltem, hogy bezárkózik, de nem így lett.  ma még olyasmire is vetemedett, amire eddig soha: kicsiket simizett, és puszilgatott, közben mondogatta nekik, hogy baba. 

és nagyot vigyorogtam, ahogy a csúszdára felmászva - persze ott ahol lecsúszni kéne - nyüszörgött, panaszkodott, hogy ez neki nem megy, de erőlködött, és nyüszizett egészen addig, míg egy kislány oda nem ment hozzá. akkor villanyos gyorsasággal abbahagyta a nyüszörgést, kihúzta magát és méltóságteljesen folytatta a kilátástalan közdelmet a csúzdával.

( férfibüszkeség? )

Egyébként fél csapatot már eleve ismertünk a zengebölcsiből,  a másik felét a játszóról, parkból ki tudja honnan, de sok az ismerős arc. még régi barátok is felbukkantak...

Az övéi is. 

ma már egyszer sem volt gond abból, hogy nem szabad a füvön motorozni. mostmár csak arról kellene leszoknunk valahogy , hogy nem szórjuk a homokot szerteszét   / értsd más gyerkőcök hajára, ruhájára /  de ez volt az utolsó kóstolgatós nap, úgyhogy mostmár csak a beszoktatás alatt lesz erre alkalom.  / itthon véletlenül se csinálja, a játszón meg semmibe veszi a homokozót /

A letutibb jeleket már lestoppolták a szemfüles anyuk, úgyhogy pöttyös bögre lesz a jele.