az m betűm -dacára a klaviatúrában maradt,  kiporszívózhatatlan virágföldnek -agresszívebb ütésekre már hajlandóságot mutat , hogy végre megjelenjen a monitoron . pótolom a lemaradást: 

szóval szeptember  1- én mi is beálltunk a bölcsisek sorába.

az első nap valami rémálomféle volt. ahogy  azt már a kóstolgatón sejtettem, Füli mélyen nem foglalkozott a hollétemmel, rohant játékról játékra,  mit valami bedrogozott méhecske, nem bírt betelni az újdonságokkal. persze,véletlenül sem nézett a lába elé, úgyhogy el is esett mindenben, amit valami szeleburdi csemete másodpercekkel azelőtt kiszórt, és ott felejtett.  / vajon kiről beszélek?  /  sikeresen lepotyogott a Sün fedőnévre hallgató mászókáról is, lett sírás- rívás , púp, és vizes borogatás. /     ((itt ébredtem rá, hogy a kedvenc "mindenhováeztvegyükfel' szandinak csúszik a talpa, a másikat meg jól kinőtte, ergo mehetünk  szandált kajtatni a lábára. megint . hurrá !  ))

ami az első napot igazi rémálommá koronázta, az az ebédjének tiltakozva és a fúúj szót kántálva  / mint apánk /  megnemkóstolása, és asztaltól hisztivel kombinált kajabálva felugrálása volt. miközben a másik éppen beszokós kisfiú - Levi - szépen, nyugodtan, angyali arckifejezéssel ebédelgetett az asztalnál  az anyuja ölében , és a többiek is hasonlóképp szó nélkül rágtak- nyeltek,  addig én csemetém után rongyolásztam, szakadt rólam a víz,  és folyamatosan kopogtatott az agyamban, hogy miért van ez így, mit rontottam el?  gondosan kiöntöttük a vizet, maszatoltunk egy keveset, aztán hazajöttünk.  finomítok:  hazaküldtek. a masszív igénybevételhez szokott dadusoknak is megvan a maguk tűrőképessége.  a műsorral együtt uszkve másfél órát töltöttünk ott. nekem éveknek tűnt. 

mikor hazaértünk hulla fáradtan  rogyott a kiságyába, és négy órán keresztül húzta a lóbőrt.   közben én órákat töltöttem mindenféle pszicho oldalon  heveny önsajnálat és akut bűntudat közepette, kerestem a nyüriség okait.  aztán bepötyögtem a gugliba, hogy a : gyereket nem kötik le a játékok,  mire kidobta, hogy a nyilas gyerek.  

elolvastam.tényleg olyan, és kész. nincs gyógyír, nincs recept, ilyen is marad.

nem lett tőle jobb....

a második nap hasonló affinitással rohangált , három másodpercnyi időt szentelve egy - egy játéknak.  szétdobálta, beletúrt, és rongyolt tovább.  ha Judit beszélt hozzá, rá sem nézett, úgy otthagyta, mint a szél.  

újabb önmarcang,  még rosszabb , mint az előző  / mit rontottam el kezdetű lemez újra feltéve , immáron két  oldalát hallgattam odabenn. felváltva, egyszerre...  /   Levi közben angyalüzemmódban játszik , Mamának szólítja a dadust, issza szavait, elkezd ragaszkodni.

itt rám szakadt az összes maradék félszem. számomra nagyon fontos, hogy Fülit szeressék, és féltem, hogy nem fog maradéktalanul menni Juditéknak.  tény, hogy  anya vagyok, feltétel nélkül szerető , és elfogult, de azért  a hályogokon át is látom a gyerekem hibáit, tudom, hogy  nem könnyű eset.  féltem, hogy nem kap majd elég figyelmet, hogy összezúzza magát nagy szeleburdiságában, féltem, hogy szomjas, éhes, fáradt marad.  egyáltalában: féltem az elválástól. a láthatatlan szál összeköt, nem ereszt.  szemmel láthatóan Füles már elengedte, és per pillanat lubickol a szabadságban,  én meg ott állok a másik végén, és szorongatom a madzagot...  mi lesz ha...? 

apró javulás a nap végére:  hajlandó  volt elfogyasztani az ebédre feltálalt fél kismadárnyi adag ebédből krumplipürét. a húst akkor sem, de mégis:  felcsillant valami remény.

maszatolás, kiöntés, irány haza.  itthon eldőlt , mint egy krumpliszsák. 

 a további napok:  harmadik nap 1/2 11- kor kiküldtek, üljek le az átadóban. töltögessek adatokat, írjak róla jellemzést, ki viheti el a gyereket, stb. majd szólnak... 

fél kettőig nem láttam Fülest.  Judit elmondása szerint nyugodtan , a kisasztalnál ülve ebédelt. az utolsó morzsáig befalt mindent  /a  paradicsomos húsgombócot? itthon töltött paprikával próbálkoztam, az majdnem ugyanaz, és egy kanállal sem volt hajlandó legyűrni a torkán /  , nyugodtabban játszott, ráadásul Levivel is elég sokat,  ha Judit mondott neki valamit, figyelt rá. már nem dobált, nem rálépett, hanem megkerült, nem szórta a homokot, nem püfölt a lapáttal, amikor szomjas lett, jelezte. alvásnál pedig  villámcsapásszerűen  bealudt. persze, kikövetelte a lábsimit , de nem kellett a szekrényben  akcióra kész szőrkutya, sem az Ármintól örökölt takaró  / ami nélkül sem itthon, sem máshol nem hajlandó elaludni , még a Holdról is vissza kéne fordulni érte, erre megesküszöm.  kimosni is csak úgy tudom, hogy kicsenem az alvó gyerek feje alól , agyoncentrifugázom, és hajszárítóval szárítgatom, hogy estére használatra kész legyen újra. másnapra persze  csupa kosz megint,  Fülcsi mindenhová nyúzgálja magával , rágja a sarkát kakaós szájjal,  ölelgetik a koszos kis kezek.  /  gondoltam,  ha  most még a dudliról is leszokik, pszichiáterhez fordulok... de nem szokott le... 

levontam a tanulságot. 

innentől kezdve a dolgok egy darabig hasonlóképp alakultak: anyuka, nyugi. Füli  szépen játszott, mindent megevett ,  ma nem reggelizett, de ebédnél repetázott, szépen ivott - keveset ivott, ma nyakig sáros, stb...    na bumm. ha akadt is,  csupa- csupa orvosolható probléma.    az alvással sem volt semmi gond,  pedig szemben éppen szétverték a Pingvin játszóteret,  sikoltott a hidegvágó, döngött a fúrókalapács, naná, hogy alvásidőben. remegtek a falak. én ott dekkoltam, és elképzeltem, hogy kimegyek, és ordítva  cafatokra szaggatom a dolgos kezű munkásokat , éles hangon sikoltozva, hogy  mindenkinek kuss, mert a gyerekem alszik!   nem feltétlenül  az én mentalitásom, de elképzelni jó . csendben dúltam- fúltam, és ültem tovább a fenekemen akcióhősökhöz illő vendetta- jeleneteken képzelődve még napokon keresztül. 

a most:  közben bevontuk apát is a bölcsiztetés örömeibe. Apukának is kelés van fél hétkor / rossz szokás, de már így hagyom:  a két fiú ágyba kapja a reggeli italokat , amiket persze én  készítek el  és hurcolok fel az emeletre. mindenkinek a kívánt mennyiség, számára kellemes hőfok.  /  közös ágyban kávé, anyaölben kakaó, aztán velem fogmosás. így szoktuk meg.

eztán apa próbálja öltöztetni - a ruhákat én készítem ki ,  mert -  bár nem jellemző, de ki tudja-  hátha szeretett férjem mégiscsak képes lenne elvinni mindenféle jégeső és vad orkán dacára is egy szál pólóban és rövidgatyában azt a szegény gyereket  / apánk sosem fázik.  /  sehol vad orkán, meg   jégeső,  de ez elvi kérdés... és talán mégiscsak fontosnak akarom érezni magam. már megint. legalább így...  

a készülődésnél  még kicsit segítek, apa előhozza Arthurt a garázsból, beülteti a gyerket, aztán közösen visszük be.  apára marad a váltócipő csere, kézmosatás.  Füli boldogan nyargal be a szobába, szinte meg sem érezve a puszit a feje búbján. mindenki megy a dolgára, aztán alvásidőre én vissza.

a változások:  

a bölcsiben egyre kevesebbet alszik / cirka egy órácskát / , az első felnyösszenésre , sírásra felébred . a játékkal nincs gond,  nem dobál, és nem rosszalkodik,   és az udvaron is egész jól elvan, de a héten már megérkezett Zoé is,  és mintha Füles létszámtűrő határa kicsapta volna a biztosítékot attól, hogy már öten vannak.  szobában félénk, bújik a gondozónőkhöz, minden hangos szóra , hirtelen mozdulatra megriad.  megérkezett a másik véglet.

kérdeztem:  mit tehetnék? 

válasz: semmit, ezt meg kell szoknia.

és biztosan így igaz, elvégre mégsem kezdhetek el sikoltozva és kiabálva rohangálni a lakásban, hogy Füli szokja  a hangzavart, és osztódni sem tudok, hogy többen legyek.  / a skizoanyuság itt nem játszik /   oké.

alvás után mosolyogva repül a karomba.

egyébként bölcsi után mindig van valami közös szabad program:  kis villamosozás , a parkban kavicsozás, gesztenye gyűjtése vederbe, turi,  séta.  

aztán haza, ahol a gondosan becsomagolt bölcsis  uzsit  az erkélyen, a kisasztalnál ülve , könyörgés és felugrálás nélkül  az utolsó morzsáig betolja. / nagyon finoman főznek különben, finom a kenyér is, és mindig varázsolnak a vajból valami egyedit, és utánozhatatlant rafinált fűszernövények segítségével. a vajaskenyér petrezselyemmel például valami egészen zseniális ! csak tanulhatok.   / utána fületlen pohárból ivás, szalvétával szájtörlés. anyaáll visszahelyez, csak állok, nézem, és nem tudok betelni ezzel. agymosás, vagy cseregyerek , esetleg a magyar posta lsd-t kent a postabélyegre,hogy valahogy visszacsalja az internetes ügyintézéshez átszokott , sorbanállni nem szerető ügyfeleket, és most az elműnek feladott levelek következtében megy a belső mozi.  de nem.

itthon danolászik, énekelget, rigmusokat dünnyög, nézegetünk  mesekönyvet, tanuljuk, hogy azmiaz, autózunk. szemlátomást jót tett neki a bölcsi.  néha még szétdobálja, ami éppen nem kell  . ilyenkor skandálom, hogy nem szabad, ez csúnya dolog ,  de azért kicsit visszarángat a földre,  hogy vagy összecsapták az agymosást....  vagy mégsem a magyar posta trükközik, és nem is a Marsról jött cseregyerek.    Ő mégiscsak az én kicsi fiam!